85 Megtekintés 4 Perc

Fodrok a jódos vízen

Azon a télen méteres hó esett, jó tíz év telt el azóta, hogy a szabadságharc elbukott. Tökéletes idő arra, hogy egy melankóliára hajlamos költő még jobban bezárkózzon, kizárja a külvilágot, verseket írjon, talán éppen remekművek születnek. Felvillannak az emlékek, lassan jönnek a hírek, de mégiscsak megérkeznek: például, hogy Lévay József Robert Burns verseit fordítja. Hogy Jókai Mór sorra írja nagyregényeit, miközben hihetetlen mennyiségű tisztséget vállal. Természetesen a könyvek is eljutnak a csendbe burkolódzó költőhöz, lassú a posta. Tompa Mihálynak (ki másról lenne szó) eszébe jutnak a gyermekévek; Rimaszombaton született, így nem csoda, hogy ebben a járásban jónéhány helyen megfordult. Előre megfontolt szándékkal a Gömöri régióban lévő Csíz-fürdőt is meglátogatta. Ma is érzi a jódos víz szagát. Így élte napjait a református lelkész-költő. Egyik pillanatról a másikra jutott eszébe: találkozni kellene két baráttal. Mivel Tompa sokat betegeskedett korábban, és Jókai betegségeiről is tudott, arra gondolt: a nagy találkozást Csíz-fürdőn kellene megtartani, és eszébe jutott Lévay József is, test és szellem frissülhet. Több levélváltás után létrejött a találkozó.
Nem egyszerre érkeztek, ragyogott a nap, nyár elején méregzöld lombokat mozgatott a lágy szellő. A nap sugarai átszúrták a lapuleveleket. Átölelték egymást, és innentől egyfolytában ment a diskurzus, az egészségről szó sem esett. Bezzeg az avasi asztársaság sokszor szóba került. Az egyik sápatag estére Tompa meglepetést tartogatott: egy-egy Tokaji aszúval köszöntötte barátait, megérezte, hogy Miskolc díszpolgárai lesznek. Az ünnepeltek meglepődtek, akkor még erről szó nem volt. Néha a költő előre megérzi a történéseket: Jókai negyed évszázaddal után, 1893-ban, Lévay pedig több mint negyven évvel később lett Miskolc díszpolgára.
A kis gyógyfürdő romantikája nyugtatóan hatott. Apró fodrokat kavartak a lassan mozgó kezek a jódos-brómos vízen. A csöppnyi medence kitágult, akárha tenger lenne. Madarak énekeltek. Röpködtek a költői képek, metaforák, újra élték a munka mámorát. Hullámzott minden.
Gyorsan elpörgött az idő, eljött a búcsúzás ideje. Megfogadták, évente megismétlik a találkozót, elmennek Feketehegy-fürdőre, és minden olyan helyre, amelyekhez kötődnek. Kezdetét vette egy végtelen folyamat, sorra járták a helyszíneket újra és újra. Tegnap ismét Miskolcon voltak, holnap a sajószentpéteri református temetőt keresik fel. Szép koszorút visznek, gyertyát gyújtanak. A körmenet sose ér véget.

Ádám Tamás (1954-2026) újságíró, költő, szerkesztő. Gyermekkorát Ludányhalásziban töltötte. Szegeden érettségizett, majd Budapesten szerzett felsőfokú képesítést. 1978-tól 10 évig szülővárosában, Balassagyarmaton vasúti oktatótiszt. 1988-1990 között a Nógrád című napilap munkatársa. 1990-től egy esztendőn át a Polgár főszerkesztője. 1991-1994 között az Ipoly című hetilap főszerkesztője. 1994-1996 között a Nógrád Megyei Hírlap munkatársa. 1997-től a Gyarmati Újság főszerkesztője. 1998-ban a Heti Nógrádnál főszerkesztő. 1999-től 2004-ig az Ipoly-Hírnök főszerkesztője. 2007-től a Budapesti Hét Nap szerkesztője. 2009-ben a Helyi Téma szerkesztője. 2010–2012 között az Újpesti Napló szerkesztője. A Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti társaság vezetője volt harminc éven át, tagja a Nagy Lajos Irodalmi Társaságnak és a Magyar Írószövetségnek. Első versei a Palócföldben jelentek meg 1982-ben. Irodalmi publikációk: Élet és Irodalom, Mozgó Világ, Napjaink, Kortárs, Tekintet, Jászkunság, Kapu, Polisz, Spanyolnátha, Szivárvány, Magyar Napló, Ezredvég, Palócföld, Agria, Napút, Nagyítás, Vár, Folyó Kortárs Művészeti Magazin, Irodalmi Jelen, A Vörös Postakocsi, Dunatükör, Tiszatáj, Műhely, Búvópatak, Műút, Litera-Túra, Tempevölgy, Magyar Múzsa, Új Írás, Lyukasóra, Irodalmi Élet, Dunapart Magazin, Szövetirodalom, Vár Ucca Műhely. Több mint ötven antológiában jelentek meg versei, közel félszáz kötetet szerkesztett.” (Wikipedia.hu) Fotó: https://dunapartmagazin.hu/adam-tamas-ujsagirora-szerkesztore-koltore-emlekezunk/